Január végén kezdte el pótolni az őszi elmaradt mérkőzéseket a megyei I. osztályú bajnokság mezőnye. – olvasható a TFC honlapján. A Törökszentmiklósi FC a Tószeg vendégeként a tiszaligeti műfüvön lépett pályára.
TovábbKategória: Sporthírek
–
TFC – SZAJOL IS A LEGYŐZÖTTEK KÖZÖTT
A megyei labdarúgó bajnokság 10.fordulójában Szajol csapatát fogadta a Törökszentmiklósi FC. Szokták mondani, hogy a két csapat összecsapása a megyei El Clasico a csapatok tabellán elfoglalt helyétől függetlenül ám ez a meccs végül nem hozta a várt színvonalat. – olvasható Törökszentiklósi FC weboldalán. Hamar megszerezte a vezetést a Kinyik csapat, Buru Zoltán vette be a Szajol kapuját a 2. percben. Aztán vártuk a következőt, de csak helyzetecskéket kaptak a szurkolók. Debreczeni Milánnak volt egy ígéretes emelése a 19. percben, és ezzel a félidő kaput veszélyeztető helyzeteinek végére is értünk. A…
TovábbPAPÍRFORMA GYŐZELEM A KUTE ELLEN
Az eddig még nyeretlen sereghajtó Kunszentmártont fogadta Kinyik György csapata a megyei bajnokság 7. fordulójában. – olvasható a TFC honlapján. Ezúttal elmaradt a gyors gól, de az első találatig így sem kellett sokat várni. Egy szöglet után kezezett a vendégcsapat játékosa, a játékvezető pedig határozottan a büntetőpontra mutatott. Az ítéletvégrehajtó Gusztafik Péter értékesítette a 11-est. 1-0 a 14. percben. A 32. percben Kóródi Dávid szabadrúgása után Gusztafik senkitől sem zavartatva fejelt kapura, a kapus azonban hárított, de a kipattanó éppen Kovács Tamáshoz került aki ballal a kapuba irányította a labdát.…
TovábbTEQBALL OB TÖRÖKSZENTMIKLÓSON
Törökszentmiklóson került sor a Teqball Országos Bajnokság II. osztály páros versenyszámának 3. fordulójára. 9 csapat adta le a nevezését, köztük 2 hazai páros is megmérette magát, a rutinos játékosok között. A Turul Teqball Team SE versenyzőin kívül a budapesti Phoenix Teqball Academy, a balassagyarmati Agroméra Teqball Academy és az Egri Teqball Akadémia delegált versenyzőket. A csarnokban jelen volt Veres Péter az országos Teqball szövetség alelnöke is, aki nem mellesleg törökszentmiklósi fiatalember. A játék 2 csoportban 2 asztalon zajlott, a csoportmérkőzések után alsó és felsőági elődöntőkkel folytatódtak a küzdelmek, majd természetesen…
TovábbSZÉKÁCS KE – MÁSODIK BAJNOKIJÁT IS MEGNYERTE A SZÉKÁCS FELNŐTT CSAPATA
Tiszaföldváron, a Homoki Sportcsarnokban volt kénytelen fogadni a Békéscsaba DKSE csapatát a Székács KE. A tapogatózó első percek után megszerezte a a vezetést és végig kézben is tartotta a meccset a Székács. Nem volt nagy iram, és nem is volt gólgazdag az összecsapás. 30 pecnyi játék után 11-7 állt az eredményjelzőn. A második félidő ott folytatódott, ahol az első abbamaradt. A Székács gyakorlatilag minden posztról eredményes tudott lenni, felállt fal ellen és indulásból is gólt tudtak szerezni Szloska Krisztián játékosai. Szollár büntetőből 7/7-et értékesített. A vége sima Székács győzelem: Székács…
TovábbKÉT GYŐZELEMMEL KEZDETT A TKE SERDÜLŐ FIÚCSAPATA
2 győzelemmel kezdte az idei bajnokságot az előző csonka szezont listavezetőként záró TKE serdülő fiúcsapata. Az első fordulóban Békéscsabán győztek, a másodikban hazai pályán Túrkeve ellen bizonyultak jobbnak.
TovábbCSÁBI JÓZSEF TÖRÖKSZENTMIKLÓSON
A Törökszentmiklósi Football CLub invitálására városunba érkezett Csábi József egykori válogatott labdarúgó. – olvasható a Törökszentmiklósi Football Club honlapján. A jelenleg NB II-es Szolnoki MÁV FC edzője a TFC edzői számára tartott szakmai előadást.
TovábbLEGYŐZTÉK MEZŐTÚRT A NYITÁNYON
Rangadóval kezdte bajnoki szezonját a Törökszentmiklósi FC, az első fordulóban mindjárt Mezőtúr csapatát fogadták a Puskás Ferenc úton. – olvasható a TFC weboldalán. Az első helyzet a vendégek előtt adódott a 10. percben, Szabó Gergő szögletre mentett. A 12. percben rezdült először a háló, Ágoston lőtt a mezőtúri kapuba, ám lesen kapta a labdát így nem volt érvényes a gól. A 18. percben a a 16-os csücskéről érkező szabadrúgás után Ágoston fejelhetett kapura, de elvétette a célt. A 24. percben Kiss Csaba indította Buru Zoltánt, aki megkerülte védőjét a büntetőterületen…
TovábbSAJTÓTÁJÉKOZTATÓ A II. ALFÖLD CHALLENGERŐL
2019-ben mintegy 200 nevező részvételével zajlott le az első Alföld Challenge. A szervezők sajtótájékoztatón jelentették be, hogy idén is megrendezik az Alföld Challenge terepakadály- és élményfutást. – olvasható Törökszentmiklós Város honlapján. A nevezésekről megtudtuk, hogy Az online előnevezés lehetősége ezúttal is adott (az Alföld Challenge facebook oldalán elérhető módon), jelenleg egy villámakció keretében kedvezményesen is megtehetik az indulni szándékozók. A verseny napján a helyszínen reggel 7-től van lehetőség a nevezésre. A gyerekek két korcsoportban indulhatnak 7-9 éves illetve 10-14 éves korig. A felnőttek indulhatnak egyénileg és csapatban is, illetve választhatnak…
TovábbMEGKEZDTE FELKÉSZÜLÉSÉT A TFC FELNŐTT CSAPATA
A koronavírusjárvány miatt idő előtt véget érő bajnoki idény, majd a rövid pihenő után megkezdte felkészülését a Törökszentmiklósi FC felnőtt csapata a 2020/2021-es szezonra. Akik követik a helyi futballt, talán most először hallhatták idénykezdet előtt így nyíltan kimondva, hogy a bajnokság megnyerése a cél. Valljuk be, 3 évtized után, már tényleg időszerű lenne egy bajnoki elsőség.
Tovább