PAPÍRFORMA GYŐZELEM A KUTE ELLEN

Az eddig még nyeretlen sereghajtó Kunszentmártont fogadta Kinyik György csapata a megyei bajnokság 7. fordulójában. – olvasható a TFC honlapján.

Ezúttal elmaradt a gyors gól, de az első találatig így sem kellett sokat várni. Egy szöglet után kezezett a vendégcsapat játékosa, a játékvezető pedig határozottan a büntetőpontra mutatott. Az ítéletvégrehajtó Gusztafik Péter értékesítette a 11-est. 1-0 a 14. percben. 

A 32. percben Kóródi Dávid szabadrúgása után Gusztafik senkitől sem zavartatva fejelt kapura, a kapus azonban hárított, de a kipattanó éppen Kovács Tamáshoz került aki ballal a kapuba irányította a labdát. 2-0. Az első félidőben nem születet több gól 2-0-nál mentek szünetre a csapatok.

A 66. percben folytatódott a gólgyártás: Héder Róbert szöglete után, Nagy Csongor fejelte be a hosszú kapufához ahová Kovács Tamás érkezett, neki már nem volt nehéz dolga. 3-0.  

A 77. percben Héder Attila 3 kunszenti között indult a kapu felé, de passza elakadt Szombati Balázsban, a fiatal miklósi játékos átvette, majd Buru Zoltánhoz továbbított aki a hosszú alsóba gurított. 4-0.

A 87. percben szépített a vendégcsapat: Farkas két miklósi között tört kapura majd a hosszú felsőbe lőtt. 4-1.

A mérkőzés Buru hatalmas helyzetével zárult, ami ezúttal ugyan kimaradt, a papírformagyőzelem viszont nem maradt el. Törökszentmiklósi FC – Kunszentmártoni TE 4-1.

A tabellát továbbra is a TFC vezeti. A következő fordulóban a második helyezett Tiszaföldvár érkezik Törökszentmiklósra.

Szoljon hozzá!
Hirdetés

Ez is érdekelhet