LEZÁRT AKTA – BÓDULT ÁLLAPOTBAN VEZETETT ÉS VESZÉLYEZTETTE A KÖZLEKEDÉS BIZTONSÁGÁT

A törökszentmiklósi rendőrök befejezték a nyomozást annak a férfinak az ügyében, aki áthajtott a tiszatenyői vasúti átkelő zárt sorompóján.

Egy szolnoki lakos és utasa gépkocsival közlekedett Törökszentmiklós irányából Kengyel felé 2020. április 22-én 19 óra körül. A sofőr közlekedése során, a Tiszatenyő külterületén lévő vasúti átjáróhoz érkezett, azonban annak tilos jelzése és lezárt sorompója ellenére nem állt meg, azon áthajtott és továbbhaladt Kengyel irányába. A járőrök az átjárótól 500 méterre megállították és ellenőrizték a gépkocsivezetőt és utasát, akiket mintavételre előállítottak. A rendőrök a járműben kutatást végeztek, és kábítószer gyanúját keltő növényi őrleményt foglaltak le. A Törökszentmiklósi Rendőrkapitányság a közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény miatt rendelt el nyomozást.

A nyomozás során a szakértő megállapította, hogy a járműből lefoglalt anyag kábítószer. A szakértő továbbá azt is megállapította, hogy a 28 éves sofőr a vezetési képességre hátrányosan ható szerektől befolyásolt, bódult állapotban ült a volán mögé.

A nyomozók a jogsértőt járművezetés bódult állapotban vétség, kábítószer birtoklása vétség és a közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A terhelt kihallgatásakor elmondta, hogy ő azt hitte, álmodta a történteket. A gépkocsiban utazó 31 éves társa ellen kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt külön eljárásban folyik a nyomozás.

kábítószer 1

A Törökszentmiklósi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a büntetőeljárás vizsgálati szakaszában a szükséges nyomozási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az illetékes ügyészségnek.

forrás: police.hu

Szoljon hozzá!
Hirdetés

Ez is érdekelhet