TÖRÖKSZENTMIKLÓSI FC – MEGSZENVEDTEK A SIKERÉRT

TÖRÖKSZENTMIKLÓSI FC – MEGSZENVEDTEK A SIKERÉRT

Mivel a bajnokság mellett a Magyar Kupában is érdekelt a Törökszentmiklósi FC felnőtt csapata az augusztusi szezonkezdés óta 9 tétmérkőzést játszottak 5 hét alatt Kinyik György játékosai. Az 5. bajnoki fordulóban Jászárokszállás csapatát fogadták. A 4. percben Kovács Richárd lövését még hárította a vendégek kapusa, de Kovács Tamás löketénél már tehetetlen volt. 1-0. A 25. percben növelték az előnyt: Kovács Richárd 16 méterről tüzelt, a kapus most is hárított, de a labda Buru Zoltán elé került aki kilőtte a bal alsót. 2-0 Az első félidő hajrájában szépített a vendégcsapat Szabó góljával.…

Tovább

BALESETHELYSZÍNELŐK VERSENYEZTEK

BALESETHELYSZÍNELŐK VERSENYEZTEK

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Balesetmegelőzési Bizottság 2019. szeptember 12-én rendezte meg a IX. Balesethelyszínelő Szakmai Verseny megyei döntőjét Szolnokon. A verseny célja a baleseti helyszínelést végző rendőrök szakmai tudásának elmélyítése volt. A megyei döntőn tizenegy versenyző vett részt. A rendezvényt Kosztyó Gábor rendőr alezredes, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának vezetője nyitotta meg. A verseny elméleti és gyakorlati feladatokból tevődött össze. Az elméleti megmérettetésen a rendőrök KRESZ és szakmai tesztlapot töltettek ki. A gyakorlati rész gépjárművezetés-technikai feladatból és szakmai ismeretekből állt. Az utóbbinál a helyszínelőknek három külön beállított helyszínen kellett bizonyítaniuk…

Tovább

ÁTADTÁK A FELÚJÍTOTT, KIBŐVÍTETT BETHLEN GÁBOR REFORMÁTUS ÓVODÁT

ÁTADTÁK A FELÚJÍTOTT, KIBŐVÍTETT BETHLEN GÁBOR REFORMÁTUS ÓVODÁT

Átadó ünnepséggel zárult a törökszentmiklósi Bethlen Gábor Református Óvoda bővítése. A Törökszentmiklósi Református Egyházközség TOP-1.4.1-15-JN1-2016-00029 azonosító számon nyilvántartott “Mozogjunk Az Egészségünkért” – Törökszentmiklósi Bethlen Gábor Református Általános Iskola, Óvoda Óvodai Tagintézményének átalakítása, bővítése” című pályázata a Széchenyi 2020 program keretében 77,84 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével valósult meg, mely 100%-os támogatási intenzitású finanszírozást jelent. A fejlesztés során az intézmény egy új, világos tornaszobát kapott, ezzel biztosítva a kisgyermekek napi mozgásigényének kielégítését. A tágas tornaszoba mellett tároló, vezetői iroda, kényelmes mosdó kialakítására is sor kerülhetett. A projekt…

Tovább

BALESET SURJÁNYNÁL

BALESET SURJÁNYNÁL

A főváros irányában teljes szélességében lezárták az utat. Letért az útról egy nyerges vontató és átszakította a szalagkorlátot a 4-es főúton, Törökszentmiklós térségében. Az esethez a szolnoki hivatásos és a törökszentmiklósi önkormányzati tűzoltók vonultak és áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon a főváros irányában teljes szélességében lezárták az utat, Debrecen irányában pedig egy sávon halad a forgalom. forras: katasztrofavedelem.hu

Tovább

HAMAROSAN ÚJRA MEGNYITJA KAPUIT A BETHLEN OVI

HAMAROSAN ÚJRA MEGNYITJA KAPUIT A BETHLEN OVI

Hamarosan lezárul a Bethlen Gábor Református Óvoda bővítése, fejlesztése melynek eredményeként Törökszentmiklós legmodernebb és legjobban felszerelt óvodája nyithatja meg kapuit az óvodások előtt. Az épület többek között tornaszobával bővült, a foglalkoztató/fejlesztő szobák, a konyha, a mosdók/wc-k megújultak, új elektromos hálózat került kiépítésre, sor került fűtésrekonstrukcióra a csoportszobákba új bútorok is érkeztek. A megújuló energiáról napelemek gondoskodnak. A hivatalos átadásra tehát szeptember 5-én kerül sor, majd hamarosan ismét gyerekzsivaly tölti meg a megújult református ovit.

Tovább

KOSÁRLABDATÁBOR A KÖLCSEYBEN

KOSÁRLABDATÁBOR A KÖLCSEYBEN

Ismét Amerikából érkezett egy csoport a Baptista Szeretetszolgálat Kölcsey Ferenc Általános Iskolájába. Törökszentmiklós volt az egyike annak a 6 helyszínnek ahol a Hoops for Hope önkéntesei kosárlabdatábort tartottak.  A nonprofit szervezet 5 tagjának irányításával a Kölcseys tanulók az edzéseken nem csak a kosárlabda alapjait sajátították el, hanem ahogy Mark Wible csapatvezető mondta, jobb emberekké is váltak közben. A tudás és az élmény mellé a tábor végén egy-egy kosárlabdát is kaptak a gyerekek.

Tovább

A 300. TANÉV KEZDŐDIK A BETHLENBEN

A 300. TANÉV KEZDŐDIK A BETHLENBEN

Augusztus végén véget ér a diákok által talán leginkább kedvelt időszak: a nyári szünet. A Bethlen Gábor Református Általános Iskola 300. tanévét kezdi meg 2019 szeptemberében. Régi értékek, újdonságok, színes programok, egyaránt megtalálhatóak lesznek a Református Egyházközség által fenntartott oktatási intézmény jubileumi tanévében.

Tovább

ANGOL BIBLIATÁBOR A KÖLCSEYBEN

ANGOL BIBLIATÁBOR A KÖLCSEYBEN

Hatodik  alkalommal érkeztek Amerikából önkéntesek az angol nyelvű bibliatábor lebonyolítására a Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Kölcsey Ferenc Általános Iskolájába. A hét témái az ünnepek voltak: a hálaadás, a valentin nap, az Amerikában szokásos karácsonyi hagyományok a húsvét valamint a Függetlenség napja  köré szerveződtek a feladatok.

Tovább

AMERIKAI VENDÉGEK A KÖLCSEYBEN

AMERIKAI VENDÉGEK A KÖLCSEYBEN

Az Amerikai Egyesült Államokból érkeztek vendégek a Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Kölcsey Ferenc Általános Iskolájába.A Dallasi Baptista Egyetem (Dallas Baptist University) 2 professzorasszonya és 3 diákja látogatott el a törökszentmiklósi oktatási intézménybe, ahol egy rövid ismerkedés után nemcsak csendes szemlélői voltak az angolóráknak, hanem be is kapcsolódtak azokba.

Tovább