Kapott gól nélkül győzött a TFC

Egy vereség (Mezőtúr) és egy döntetlen (Szajol) után a megyei bajnokság 21. fordulójában Rákóczifalva csapatát fogadta a TFC.

Óvatosan, már-már határozatlanul kezdett a Miklós, de az 5. percben Lucza 20 méterről elvégzett szabadrúgása már veszélyt jelentett a vendégek kapujára. A 9. percben a Rákóczifalva is helyzetbe került Susa a kapu mellé gurított, majd 2 perccel később Szokolai szabadrúgását kellett Kiss Zalánnak kitenyerelnie. A félidő derekától vette fel a mérkőzés hőfokát Gergely Mátyás csapata, onnantól egyértelműen ők domináltak, mindez helyzetekben is megmutatkozott. A 28. percben Kiss Csaba 20 méterről laposan, a 33. percben Gusztafik 28 méterről szabadrúgással próbálkozott, mindkét esetben a véndégkapus akadályozta meg a gólt. Buru lavírozott be a kapu előterébe, lövése azonban erőtlen volt, fogta a vendégkapus. A 39. percben érett góllá a fölény: Mózer jobbról érkező beadása Buru Zoltánt üresen találta, aki ezúttal élt is a lehetőséggel; 1-0. A félidei eredmény is ez volt.

Az 57. percben Rákóczifalva a 16-osról végezhetett el szabadrúgást, Kiss Zalán a keresztlécre tolta a labdát. A 62. percben csereként beálló Ladányi Dániel hozott új színt a miklósiak játékába: leggólerősebb játékosunk betört a 16-osra, ott csak szabálytalanul tudták megállítani, büntető. A 11-est Gusztafik Péter értékesítette; 2-0. A 74. percben egy ritkán látott, vagy inkább szokatlan helyről elvégzett szabadrúgásgóllal zárta le a TFC a meccset. Lucza Tamás a térfél felétől, de az oldalvonal mellől rúghatott. A labdára a hosszú saroknál érkezett Gusztafik is, de nem kellett hozzáérnie, nélküle is a hálóba került; 3-0.

A kicsit nehézkesen induló mérkőzésen végül kapott gól nélkül sikerült magabiztos győzelmet aratni.

A 21. forduló eredményei:
Kenderes – Mezőtúr 0-4
Tószeg – Jászfényszaru 3-1
Kunhegyes – Tiszaföldvár 0-6
Cserkeszőlő – Szajol 0-3
Martfű – Kunszentmárton 5-0
Jászárokszállás – Jánoshida 2-4

A tabella dobogósai változatlanok, Martfű vezet 55 ponntal, Tiszaföldvár a második 52 ponttal, Törökszentmiklós a harmadik 39 ponttal.

Szoljon hozzá!
Hirdetés

Ez is érdekelhet