NYAKÁNÁL FOGVA LÓGATTA KUTYÁJÁT, LÁBAIT DRÓTTAL KÖTÖZTE ÖSSZE – A JÁRŐRÖK TETTEN ÉRTÉK A TÖRÖKSZENTMIKLÓSI FÉRFIT

A hányatott sorsú kutyust a helyi állatvédő alapítvány fogadta be.

Egy törökszentmiklósi lakos 2021. február 3-án 14 órát megelőzően a családi háza udvarán tartott kutyáját a nyakörv láncánál felemelte úgy, hogy az állat lábai nem értek talajt, továbbá – mivel az eb korábban megszökött – annak mellső és hátsó lábait egy dróttal összekötözte. A szerencsétlen kutya folyamatosan vonyított a gazda cselekménye során. Állampolgári bejelentést követően a helyszínre egyenruhások érkeztek, akik felszólították a bűncselekmény elkövetésén tetten ért férfit, hogy távolítsa el a kutya lábairól a drótot. A rendőrök megállapították, hogy a jogsértő a felelős állattartási szabályokat megszegte, az eb láthatóan alultáplált, és úgy volt kikötve, hogy fedett helyre sem tudott behúzódni.

drót 0 
A rendőrök a 34 éves férfit előállították a Törökszentmiklósi Rendőrkapitányságra, ahol állatkínzás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták. A terhelt beismerő vallomást tett. A kutyust a helyi állatvédő alapítvány befogadta.

Csak a rúzs hagyta foltok elfogadhatóak

Szoljon hozzá!
Hirdetés

Ez is érdekelhet