FÓKUSZBAN AZ UNOKÁZÓS CSALÁSOK – ÍGY KERÜLJE EL, HOGY ÁLDOZATTÁ VÁLJON

Annak ellenére, hogy számos bűnözői csoportot felszámolt a rendőrség, újabb módszerekkel próbálkoznak a bűnözők. Míg korábban készpénzt és ékszereket kértek, most már banki utalásra is megpróbálják rávenni az időseket.

Az időskorúak megtévesztésére szerveződött bűnözői körök által elkövetett unokázós csalások során a csalók a bűncselekmények elkövetésére ugyanazt a módszert használják. Az időskorú sértetteket a szervezet egyik tagja hívja fel és a beszélgetés során a rokonának adja ki magát. A telefonáló legtöbbször azt állítja, hogy balesetet okozott, és a kár megtérítéséhez azonnal pénzre van szüksége.

Az álrokon, hogy elkerülje a közvetlen találkozásokat, meggyőzi a sértetteket, hogy ő nem tud elmenni a pénzért, hanem egy ismerősét küldi el érte. Az idősek lakcímére ezután egy futárt irányítanak, aki átveszi a pénzt, ékszereket. Az utóbbi időkben azonban a bűnözők már arra próbálják rávenni az időseket, hogy ismert pénzküldő hálózatokon keresztül utaljanak el egy meghatározott összeget egy – általában külföldi – bankszámlaszámra. Ha ezt a sértett nem tudja otthonról megtenni, akkor taxit küldenek a lakcímére, ami elviszi egy olyan helyre, ahonnan tud utalni. Olyan eset is előfordult, hogy a bankkártya adatok bediktálását kérik, amivel különböző online tranzakciókat hajtanak végre, jelentős kárt okozva a sértettnek.

A rendőrség 8 tanácsa, hogy ne váljanak csalók áldozatává:
 
  • Ha ilyen telefonhívást kap, járjon utána, hogy valóban baj van-e: Tegye le a telefont, majd hívja fel a hozzátartozóját, akire hivatkoztak!

  • Soha ne felejtse el: hivatalos személy soha nem kér pénzt!se rendőr, se mentő, se tűzoltó.

  • Tegyen fel ellenőrző kérdéseket, ha bizonytalan, hogy tényleg hozzátartozója hívja-e! – „Hogy hívnak? Mikor születtél? Mikor találkoztunk utoljára?”

  • Legyen gyanús, ha pénzátutalásra kérik, illetve felajánlják, hogy az utalás lebonyolításában közbenjárnak!

  • Bankkártyaadataikat semmilyen körülmények között ne adják meg idegeneknek!

  • Nyilvános helyen, idegenek jelenlétében ne beszéljenek magánügyeikről, mert az idegenek visszaélhetnek az információkkal!

  • Ne adja meg személyes adatait ismeretleneknek!

  • Ha felmerül, hogy bűncselekményt próbáltak meg elkövetni Ön vagy hozzátartozója sérelmére, hívja azonnal a 112-es segélyhívószámot!

 
A rendőrség célja, hogy az elkövetési módszer tudatosításával lehetőleg senki se dőljön be a csalóknak. Beszélgessenek minél többet erről idős rokonaikkal, ismerőseikkel, így kisebb eséllyel csaphatják be őket. Mutassák meg hozzátartozóinak a rendőrségi videókat is, amelyek különböző csalási módszereket dolgoznak fel!

forrás: police.hu

Szoljon hozzá!
Hirdetés

Ez is érdekelhet