TOVÁBBRA IS BIZTONSÁGOS ÉS FOLYAMATOS A TERMELÉS A TÖRÖKSZENTMIKLÓSI CLAAS GYÁRBAN

Az ország legnagyobb mezőgazdasági gépek gyártásával és fejlesztésével foglalkozó vállalata, a CLAAS Hungária Kft. bejelentette, hogy továbbra is folyamatos a termelés a törökszentmiklósi gyárban. A cég a járványhelyzet miatt áprilisban 3 hétre leállt, de a szakszerű és gyors intézkedések révén április 20-án a termelés ismét újraindulhatott, biztosítva ezzel a régióban a munkahelyek megőrzését.

A koronavírus eddig soha nem látott helyzetet szült Magyarországon, amelyre a CLAAS Hungária az elsők között tudott reagálni. A vállalat vezetősége március elején Irányító testületet hozott létre, mely az első hetekben naponta kétszer, később naponta ült és ül össze mind a mai napig, hogy azonnal tudjon a kormány és az egészségügyi szervezetek ajánlásaira, rendeleteire reflektálni. A CLAAS számára az elmúlt hetekben is a biztonságos munkakörnyezet, illetve a munkahelyek megtartása volt az elsődleges prioritás, hiszen a régió életében a gyár nagyon fontos gazdasági szerepet tölt be. Az első lépések között a higiéniai intézkedések bevezetése, bővítése szerepelt, emellett a megbeszéléseken résztvevők létszámának korlátozása, a rendezvények, üzleti utak, képzések, látogatások felfüggesztése, illetve a különböző oktatási anyagok, mint videók, hírlevelek, újságok elkészítése is nagy hangsúlyt kaptak márciusban a gyors és hiteles információáramlás érdekében.

CLAAS 02

Az újraindulás óta a korábban hozott intézkedéseket kiegészítve, új szabályok szerint történik a napi munkavégzés a gyárban. A korábbiakhoz hasonlóan a dolgozók egészsége az elsődleges, éppen ezért
meghatározott ülés- és munkarend alapján osztják be a gyárban tartózkodókat, miközben mindenki tartja az előírt 2 méteres távolságot minden személyes találkozás esetén. Fontos, hogy a gyár területén kötelező a
védőmaszk viselete és külön szabályozás vonatkozik a dohányzásra és az étkezési szünetekre is. A munkavállalók mosható maszkokat, fertőtlenítőszert, esetenként plexit is kapnak.

CLAAS 01

Az adminisztrációs feladatokat végző munkatársak közül a veszélyhelyzet kihirdetése óta majdnem mindenki home office-ban dolgozik, de a vezetés már a visszaállás előkészítésén dolgozik. Az elmúlt
hetekben kiderült, hogy a naprakész tudás és tájékozottság nagyban hozzájárul a védekezéshez, éppen ezért a CLAAS által már korábban is használt tájékozódási fórumok extra megjelenési felületekkel bővültek, az
oktatási anyagokon kívül belső közleményekkel, hírlevelekkel, a gyár területén és a céges buszokon pedig matricákkal, laminált feliratokkal is informálják a gyár dolgozóit. A még gyorsabb információszerzést
támogatva a vállalat belső, Intraneten megjelent híreit mobiltelefonon is elérhetővé tették a munkavállalók számára. A körülményekhez alkalmazkodva, most először rendezték meg a CLH Virtual Cafe-t, a már
hagyománynak számító közös kávézást, kötetlen beszélgetést virtuális formában. A CLAAS folyamatosan monitorozza a járványhelyzet alakulását és betartja a Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (CDC), az Egészségügyi Világszervezet (WHO) valamint a helyi hatóságok által a gyártóüzemek működésével kapcsolatban hozott előírásokat és jogszabályokat.

A CLAAS Hungária Kft.-ről
A CLAAS Hungária Kft. mezőgazdasági gépek gyártásával és fejlesztésével foglalkozik. A cég számára nagyon fontos, hogy
mérnökeik nap mint nap olyan fejlesztéseken dolgozzanak a vidéki városban, Törökszentmiklóson, amelyek az egész hazai
mezőgazdaságot képesek fellendíteni. A vállalat nagy hangsúlyt fektet munkavállalóinak elégedettségére, ezt mutatja az is, hogy
2019-ben ismételten elnyerte a Megbízható Munkaadó címet. A CLAAS Hungária a Nemzetgazdasági Minisztérium
„Együttműködés a munkahelyek biztonságáért” programjához csatlakozva partnervállalat elismerést kapott, melynek fő céljai
között a munkavállalók jogainak biztosítása és a munkakörülmények javítása szerepel. A cég a tavalyi évben HRKomm Award
díjjal is gazdagodott.
Szoljon hozzá!
Hirdetés

Ez is érdekelhet