INDUL A KÖZÖNSÉGSZAVAZÁS JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYÉBEN!

INDUL A KÖZÖNSÉGSZAVAZÁS JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYÉBEN!

Összesen 20 millió forintot kapnak a civil szervezetek országszerte a MOL Alapítványtól Helyi egyesületek és alapítványok nyerhetnek egyenként félmillió forintos vissza nem térítendő támogatást A MOL Helyi Érték Program célja, hogy helyben született kezdeményezéseket és összefogásokat támogasson Április 22-ig lehet szavazni a kijelölt MOL töltőállomásokon Budapest, 2019. április 1. – Ma indul a MOL Helyi Érték programjának közönségszavazása országszerte 40 körzetben, körzetenként 2-3, az első fordulón továbbjutott civil szervezet van versenyben. Jász-Nagykun-Szolnok megyéből szolnoki-törökszentmiklósi körzetből az Én is vagyok! Mozgássérültek Egyesülete Tájékozódj és gurulj egyenlő esélyekkel, a Kuruc Hagyományőrző Egyesület…

Tovább

INDUL A 16. K&H GYÓGYVARÁZS MŰSZERBESZERZÉSI PÁLYÁZAT

INDUL A 16. K&H GYÓGYVARÁZS MŰSZERBESZERZÉSI PÁLYÁZAT

A legkisebbek életében is döntő szerepet játszhat a modern technika Budapest, 2019. április 3. – Az egészségügyi dolgozók mindent megtesznek a gyermekek gyógyításáért, különösen igaz ez akkor, ha a legkisebbekről van szó, az új, gyakran kifejezetten gyermekméretben is készülő korszerű műszerek pedig ezt egyre hatékonyabbá tudják tenni. A K&H gyógyvarázs 16. alkalommal meghirdetett műszerbeszerzési pályázatán a kórházak, mentőállomások, gyermekmentő alapítványok, valamint – ez alkalommal újdonságként – a gyermekháziorvosok és vegyes praxisú háziorvosok olyan új, korszerű orvosi eszközöket igényelhetnek, amelyek lehetővé teszik a gyermekek könnyebb és gyorsabb gyógyulását. A május 31-ig…

Tovább

A MESE NEMCSAK A GYEREKEKET, A FELNŐTTEKET IS GYÓGYÍTJA

A MESE NEMCSAK A GYEREKEKET, A FELNŐTTEKET IS GYÓGYÍTJA

Áprilistól 46 kórház várja új időpontokkal a K&H gyógyvarázs mesedoktorokat Budapest, 2019. április 1. – Az ország 46 kórházában várják a K&H mesedoktorokat, akik meséjükkel mosolyt varázsolnak a gyerekek arcára. A frissített időpontok remek lehetőséget biztosítanak, hogy a személyes meseolvasás során méltó módon ünnepeljük a Nemzetközi Gyermekkönyvnapot, és felhívjuk a figyelmet arra, hogy a mesék világa nemcsak a gyerekek gyógyulását segíti, hanem a felnőtteknek is lehetőséget ad lelassulni a mindennapok rohanó tempójából. Április 2-án – Hans Christian Andersen dán meseíró születésnapján – ünnepeljük a Nemzetközi Gyerekkönyvnapot. A kezdeményezés idei kulcsüzenete,…

Tovább

A TAVASZI ZSONGÁSBAN NE FELEDKEZZÜNK MEG AZ EGÉSZSÉGÜNKRŐL SEM

A TAVASZI ZSONGÁSBAN NE FELEDKEZZÜNK MEG AZ EGÉSZSÉGÜNKRŐL SEM

Végre megérkezett a várva várt tavasz, a nappalok egyre hosszabbak, a madarak csicseregnek és a hangulatunk is egyre jobb. A melengető napsugaraknak köszönhetően egyre több energiánk van és kezdünk felébredni a téli álomból. Ezért ez az időszak tökéletes lehet arra, hogy – ahogyan a természet is megújul- úgy mi is kicsit jobban odafigyeljünk magunkra és az egészségünkre. Tavasszal sokkal energikusabbak vagyunk,  és elkezdjük tervezgetni a ház körüli teendőket és a várható utazásokat, kirándulásokat. Mielőtt azonban teljes mértékben átadnánk magunkat a tavasz örömteli zsongásának, érdemes magunkra és az egészségünkre is elegendő…

Tovább

SPORTOLJ KÖNNYEBBEN: FIATAL SPORTOLÓKAT TÁMOGAT A MOL ALAPÍTVÁNY

INDUL A KÖZÖNSÉGSZAVAZÁS JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYÉBEN!

Az ország minden részéből várják a tehetséges diákok jelentkezését A fiatal, tehetséges sportolók útiköltségtérítésre, eszközvásárlásra és egyéb, sportoláshoz kapcsolódó költségek támogatására pályázhatnak. A rendelkezésre álló keretösszeg 25 millió forint. Március 31-ig lehet pályázni a molalapitvany.hu oldalon. Budapest, 2019. március 4. – A MOL Tehetségtámogató Program Sport pályázata azoknak a 10-18 év közötti általános vagy középiskolás diákoknak nyújt anyagi segítséget, akik tehetséges sportolók és országos vagy nemzetközi versenyen is bizonyítottak már. Az útiköltségtérítésre, eszközvásárlásra és egyéb sportoláshoz köthető költségek támogatására benyújtható pályázatokat a hónap végéig várja a MOL Alapítvány.   A…

Tovább

10 ROSSZ AUTÓS SZOKÁS, AMIK NEM BIZTONSÁGOSAK VAGY ÁRTANAK AZ AUTÓNAK

10 ROSSZ AUTÓS SZOKÁS, AMIK NEM BIZTONSÁGOSAK VAGY ÁRTANAK AZ AUTÓNAK

Folyamatosan rohanásban vagyunk, egyszerre több dologra figyelünk, és autózás közben sem kizárólag a vezetésre koncentrálunk. Ezek a már rutinná vált rossz szokások nem csak balesetveszélyesek, de az autónkra is rossz hatással lehetnek. A Europcar szakértői összegyűjtötték azokat a rossz autóvezetési szokásokat, amelyeken érdemes változtatni. Azt már mindenki tudja, hogy vezetés közben csak kihangosítóval vagy headsettel telefonálhatunk, de ezen kívül még sok olyan tényező van, amit ugyan nem büntetnek, de negatívan befolyásolhatja a vezetésünket vagy rossz hatással lehet a gépjárművünkre. Az alábbiakban összegyűjtöttük a gyakran előforduló rossz autós szokásokat: Sokan bele…

Tovább

GÉPVÁSÁRLÁSI LÁZBAN ÉGNEK A KKV-K

GÉPVÁSÁRLÁSI LÁZBAN ÉGNEK A KKV-K

Budapest, 2019. február 27. – Az előző negyedévi megingást követően megugrott a kkv-k beruházási hajlandósága, jelenleg a cégek 78%-a tervez valamilyen fejlesztést – derül ki a K&H kkv bizalmi index legutóbbi adataiból. A célokat tekintve soha ennyien nem készültek még a gépek, berendezések beszerzésére, megelőzve ezzel a sokáig élen álló informatikai fejlesztéseket. Idén az iparban és a kisvállalkozásoknál várható a legtöbb fejlesztés, emellett szektor szinten erősödött a vállalatalapítási kedv. Beruházási boom várható idén a hazai kkv-k körében. A K&H kkv bizalmi index felmérés eredménye szerint az előző negyedévben történt esést…

Tovább

A LEGO® CREATOR EXPERT AZ ÚJ FORD MUSTANG SZETTEL ÉLETRE KELTI AZ UTAK IKONJÁT

A LEGO® CREATOR EXPERT AZ ÚJ FORD MUSTANG SZETTEL ÉLETRE KELTI AZ UTAK IKONJÁT

A LEGO Csoport bejelentette az ikonikus 1967-es Ford Mustang modell megjelenését, amely a LEGO kiegészítőknek köszönhetően személyre is szabható. Az új szett mind a LEGO boltokban, mind a https://shop.lego.com/en-HU/ oldalon elérhető   Egy valódi amerikai hős gördül be csikorogva a boltokba: március 1-jétől kapható a LEGO® Creator Expert Ford Mustang. A Forddal közösen kifejlesztett új Creator Expert Ford Mustang egy 1967-es ferdehátú modell alapján készült. A nosztalgikus izomautó 1470 darabból áll, a modell részét képezi a motor, a sötétkék karosszéria, a fehér versenycsíkok, a motorháztetőn található szellőzőrács, a hűtőrácsra nyomtatott…

Tovább

“A DUNA ÚGY MEGY, AHOGY Ő AKARJA”

“A DUNA ÚGY MEGY, AHOGY Ő AKARJA”

Budapest, 2019. február 20. – Nem kérdés, hogy természetes vizeinket meg kell őrizni a jövő generációi számára, hiszen a víz létünk alapja. De hogyan gondolkodnak erről a gyerekek, mit szeretnek és mit értékelnek folyóinkban és tavainkban? A WWF Magyarország erre kereste a választ, egyúttal felhívja a figyelmet: alig két hetünk van kiállni vizeink védelme mellett. Ahogy a felnőtteknek, úgy a gyerekeknek is megvan a véleménye folyóinkról, tavainkról. A WWF Magyarország ezúttal arra volt kíváncsi, hogy a gyerekek miként vélekednek természetes vizeinkről: miért szeretik, hogyan kapcsolódnak ki, ha vízpartra látogatnak, és…

Tovább

A LEGO CSOPORT BEMUTATJA A LEGO® HIDDEN SIDE™-OT, AMELY AZ ÉPÍTÉS ÉS A KITERJESZTETT VALÓSÁG ÖSSZEKAPCSOLÁSA ÁLTAL ÚJ SZINTRE EMELI A JÁTÉKÉLMÉNYT

A LEGO CSOPORT BEMUTATJA A LEGO® HIDDEN SIDE™-OT, AMELY AZ ÉPÍTÉS ÉS A KITERJESZTETT VALÓSÁG ÖSSZEKAPCSOLÁSA ÁLTAL ÚJ SZINTRE EMELI A JÁTÉKÉLMÉNYT

-A vállalat elsőként teszi lehetővé a gyerekek számára, hogy egyszerre játszanak két világban- A mai napon a LEGO Csoport bemutatta az új, kiterjesztett valósággal erősítő játékcsaládját, a LEGO® HIDDEN SIDE ™-ot, ahol a gyerekeknek szellemről szellemre haladva kell visszaváltoztatniuk a kísértetjárta világot normálissá. Ez az egyetlen, napjainkban elérhető játék, amely teljes mértékben és zökkenőmentesen ötvözi a kiterjesztett valóságot (AR) a fizikai építéssel, felfedve az interaktív játék rejtett világát. A 7 éves és annál idősebb gyermekek számára fejlesztett LEGO HIDDEN SIDE-ot a  február 16. és 19. között megrendezésre kerülő Amerikai Nemzetközi…

Tovább