A Magyar Villamos Művek Sportegyesülete idén kilencedik alkalommal rendezte meg az MVM Laser Flottabajnokságot, a Laser hajóosztályok idei második ranglista versenyét. A versenykiírás szerint a versenyre a Balatonfüred-Alsóörs-Siófok-Zamárdi-Tihany által határolt vízterületen került sor. Eredményesen szerepelt az MVM SE Laser csapata a saját rendezésű Ranglista versenyén! Laser Radial versenyzőik megszerezték az abszolút első három helyezést a 25 fős mezőnyben . Érdi Mária az összes futamot megnyerve lett az abszolút győztes és a női 1. helyezett! Mögötte ifjúsági versenyzőik, Orbán Botond és a törökszentmiklósi Kovács Attila hozták el az ezüst és…
TovábbKategória: Sporthírek
–
KISPÁLYÁS LABDARÚGÓBAJNOKSÁG 4. FORDULÓ
Törökszentmiklós Város 2020. évi kispályás labdarúgóbajnokságának 4. fordulóját rendezték a hétvégén. A csapatok nagy örömére az időjárás kedvezőbb volt, mint az elmúlt hetekben, végre nem esőben kellett lejátszani a mérkőzéseket. Az első párharc során az eddig 100%-os Ökrös Champions lépett pályára a középmezőnyben elhelyezkedő Rúgd Monkey ellen. Papírforma eredmény született. A második összecsapáson a szintén hibátlan Nonstop Vill mérkőzött az élmezőnyre tapadó Dream Team gárdájával. Parázs mérkőzésen a Nonstop Vill győzött, így megőrizte kiváló mérlegét, a Dream Team két helyezést visszaesett a táblázaton. A bajnokságot két vereséggel kezdő Lendület a…
TovábbKARANTÉN UTÁN: TÖRÖKSZENTMIKLÓSI DIÁK ATLÉTIKAI KLUB
A Kormány 170/2020. (IV. 30.) Korm. rendelete értelmében Magyarország egész területén sportrendezvény nézők nélkül, zárt körülmények között megtartható, valamint a sportegyesület által szervezett, valamint az amatőr sport, a szabadidős sport és a tömegsport célú edzésen való részvétel megengedett. Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke május 5-én elnöki utasításban határozott a sportágat érintő korlátozások visszavonásáról. A Törökszentmiklósi Diák Atlétikai Klub sportolói is újrakezdték az edzéseket. Magyarország Kormánya 170/2020. (IV.30.) sz. Korm. rendeletében (a továbbiakban: Korm. rendelet) foglaltak alapján a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) Elnöke az alábbiakról határozott: A mai nappal…
TovábbSZIGORÚ FELTÉTELEK MELLETT LÁTOGATHATÓK A SZABADTÉRI SPORTESEMÉNYEK
Az új kormányrendelet értelmében, szigorú feltételek mellett újra látogathatók a szabadtéri sportesemények Magyarország egész területén – tájékoztatta Szabó Tünde sportért felelős államtitkár az MTI-t. Szabó Tünde elmondta: ha a rendezvényre vonatkozó jogszabályban, valamint az új kormányrendeletben meghatározott feltételeket a rendezvény szervezője maradéktalanul biztosítja, lehetőség van újra nézők előtt megrendezni a hazai szabadtéri sporteseményeket. “A járványhelyzetben hozott korlátozások fokozatos feloldásának következő lépcsőfoka ez a mostani intézkedés, amely egyfelől lehetőséget nyújt a hazai sportélet újraindításának folytatására, másfelől biztosítja a résztvevők – a sportolók és a szurkolók – egészségének fokozott védelmét” – fogalmazott…
TovábbEDZÉSEKKEL FOLYTATJA A MUNKÁT A SZÉKÁCS KE
A Magyar Kézilabda Szövetség ajánlást fogalmazott meg a kézilabda-edzések újrakezdésének lehetőségeivel kapcsolatban. A Magyar Kézilabda Szövetség 28./2020. (IV.9.) számú elnökségi határozatával befejezetté nyilvánította az MKSZ által szervezett versenyeket a 2019/2020-as idényre, így nincs olyan szakmai kényszerítő körülmény, amely a munka folytatását kötelezővé teszi. A Kormány 170/2020. (IV. 30.) Korm. rendelete értelmében Magyarország egész területén sportrendezvény nézők nélkül, zárt körülmények között megtartható, valamint a sportegyesület által szervezett, valamint az amatőr sport, a szabadidős sport és a tömegsport célú edzésen való részvétel megengedett. A fentiek alapján a Magyar Kézilabda Szövetség mérlegelte a…
TovábbTKE – AZ IDEGENBELI GYŐZELEM UTÁN HAZAI KUDARC
A Gézengúz UKC elleni kalocsai bravúrgyőzelem után ismét egy élcsapat jutott ellenfélül a Törökszentmiklósi KE serdülő fiúcsapatának. A Tisza Volán SC a bajnoki tabella 3. helyét foglalja el. A Magyar Kézilabda Szövetség a koronavírus miatt kialakult állapot miatti határozatainak megfelelően a mérkőzést zárt kapuk mögött rendezték. Már az elején látszott, hogy nem lesz sétagalopp a mérkőzés Nyeső Péter csatának: az első percekben felváltva estek a gólok, majd 4-2 nél a 6-4-nél is kétgólos hazai előnyt regisztrálhattunk. A vendégek azonban rendre felzárkóztak, sőt a 16. percben 8-9-nél már ők vezettek. Bárány…
TovábbSZÉKÁCS KE – HAZAI GYŐZELMET ARATTAK A SERDÜLŐ LÁNYOK
A középmezőnyhöz tartozó Kiskunhalas érkezett a Székácsba a leány serdülő III. osztályban Bencsik Zoltán csapatához. A Magyar Kézilabda Szövetség határozata értelmében a koronavírus miatt kialakult helyzet miatt a mérkőzést zárt kapuk mögött rendezték. A listavezető Székácsos lányok helyezésükhöz méltóan kezdték a félidőt, azt nem lehet mondani, hogy hibátlanul játszottak, de a magabiztos vezetéshez ennyi is elég volt. A félidőben 8-góllal vezettek. A második játékrészben több helyen is cserélt Bencsik Zoltán edző, ebben az időszakban némileg döcögősebben ment a játék, csökkent is az előny. A győzelem nem forgott veszélyben – az…
Tovább“KEZDŐDOBÁS” JÁTÉKPROGRAM MEZŐTÚRON
Jász-Nagykun-Szolnok megyében első alkalommal Mezőtúron mutatkozott be a Kezdődobás program, mely során az U8-U9-es kisiskolás versenyek mérkőzései között az éppen nem meccset játszó fiatal sportolók, játékos formában gyakorolják a kézilabda sportág alapvető technikai és taktikai elemeit A fesztivál legfőbb célja, hogy játékokon, játékos feladatokon keresztül minél több gyermek fedezhesse fel a sport élményét, és tanulja meg a játékok alapjait, hogy a későbbiekben a szabadidős vagy a versenyszerű sporttevékenységben is örömét lelje. Készült a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kézilabda Szövetség megbízásából.
TovábbTFC: MOST SEM SIKERÜLT MEZŐTÚR ELLEN
A már-már mumusnak tekinthető Mezőtúr csapata volt a 18. fordulóban a Törökszentmiklósi FC ellenfele. A mezőtúri pálya alkalmatlansága miatt Karcagon, műfüves pályán rendezték meg a találkozót. Már az első prcben megszerezte a vezetést Mezőtúr: Bontovics lőtt kapura a 16-os előteréből, a labda megpattant Héder Attilán, majd kapusunk Szabó Gergő ölébe hullot…a játékvezető asszisztensének jelzése alapján (bár a sporttárs nem állt vonalban) a gólvonal mögött. 1-0. A 34. percben egyenlítettünk: a mezőtúri védők között sem Kovács Tamás, sem Benedek Nándor nem fért a labdához, de a lecsorgó játékszer Héder Attila elé gurult,…
TovábbTKE: GYŐZELEM A RANGADÓ ELŐTT
Győzelemmel melegítettek a bajnoki rangadóra TKE serdülői. A vártnál szorosabb volt az eredmény az első félidőben a Csongrád elleni összecsapáson. Főleg a védekezésben akadozott a gépezett, ezért nem tudott nagyobb előnyt kiharcolni Nyeső Péter csapata. A félidő derekén 9-5 után 9-8-ra zárkóztak fel a vendégek. Az első félidő végén 13-11- volt az eredmény. Aztán a második játékrész más más képet mutatott: 11-0 széria után, már minden izgalom okafogyottá vált. A 43. percben 25-13. A hátralevő percekben nem történ érdemi változás. A TKE serdülő csapata nagy győzelemmel melegített a rangadóra. Törökszentiklósi…
Tovább