INGYEN UTAZHATNAK AZ EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓK A HELYKÖZI KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉSBEN

INGYEN UTAZHATNAK AZ EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓK A HELYKÖZI KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉSBEN

A járványhelyzetben mutatott példás helytállásuk elismeréseként, munkájuk támogatása érdekében minden egészségügyi dolgozó korlátlan díjmentes utazásra jogosult a helyközi közforgalmú közlekedésben. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) elrendelése alapján az ingyenes utazási lehetőség a veszélyhelyzet megszűnéséig van érvényben. A kijárás korlátozásával összhangban módosulnak a helyközi közlekedési szolgáltatók menetrendjei, a járatok hétfőtől tanszüneti menetrendben közlekednek. Az egészségügyi dolgozók a MÁV-START, a MÁV-HÉV, a GYSEV, a Volánbusz és más helyközi autóbuszos szolgáltatók járatait használhatják ingyenesen. A korlátlan díjmentes utazási jogosultság az egészségügyi szolgáltató vagy fenntartó által 2019-ben vagy 2020-ban kiállított „Utazási utalvány”, a…

Tovább

KORLÁTOZOTT HÉTVÉGI NYITVATARTÁS A POSTÁKON

KORLÁTOZOTT HÉTVÉGI NYITVATARTÁS A POSTÁKON

A veszélyhelyzethez igazodóan 2020. március 28-tól visszavonásig szűkül a hétvégén nyitvatartó posták száma szombaton, vasárnaponként pedig minden posta zárva lesz. A Magyar Posta az elmúlt hetekben több olyan intézkedést is bevezetett, amelyekkel a járványügyi veszélyhelyzetben csökkenthető a fertőzésveszély kockázata. A társaság felülvizsgálta a posták kapacitását és forgalmát, és ennek eredményeként úgy döntött, csökkenti a hétvégeken is nyitvatartó postáinak számát. 2020. március 28-tól visszavonásig a fővárosban három posta (Budapest 62, VI. kerület Teréz krt. 51., Budapest 72 VIII. kerület Baross tér 11/c és Budapest 112 XI. kerület Fehérvári út 9-11.), lesz…

Tovább

MÁRCIUS 25-ÉTŐL TANSZÜNETES MENETREND SZERINT KÖZLEKEDNEK A VOLÁNBUSZ HELYKÖZI JÁRATAI

MÁRCIUS 25-ÉTŐL TANSZÜNETES MENETREND SZERINT KÖZLEKEDNEK A VOLÁNBUSZ HELYKÖZI JÁRATAI

2020. március 25-étől (szerdától) a Volánbusz minden helyközi (országos, regionális, elővárosi, valamint a Budapest környéki) járata további intézkedésig tanítási szünet idején érvényes menetrend szerint közlekedik. A járatok menetrendje itt érhető el. A menetrendi tájékoztatóinkon általában a munkanapokon vagy a tanszünetben munkanapokon indulási időpontokat kell nézni. Nem közlekednek továbbá a: a tanév tartama alatt munkanapokra meghirdetett háromjegyű vonalszámú (többnyire Pest megyei) járatok, a tanév tartama alatt a hetek első munkanapját megelőző napokra, a tanév tartama alatt a hetek első munkanapján a tanév tartama alatt a hetek utolsó munkanapjára, a tanév tartama…

Tovább

343-RA NŐTT A BEAZONOSÍTOTT KORONAVÍRUS-FERTŐZÖTTEK SZÁMA ÉS ELHUNYT EGY ÚJABB IDŐS BETEG

343-RA NŐTT A BEAZONOSÍTOTT KORONAVÍRUS-FERTŐZÖTTEK SZÁMA ÉS ELHUNYT EGY ÚJABB IDŐS BETEG

Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 343-ra nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt egy újabb idős – krónikus alapbetegségekkel küzdő – beteg. A csoportos megbetegedések szakaszában vagyunk, amikor közösségben, személyes érintkezések útján terjed a fertőzés. Magyarországon is már bárhol és bárkiben jelen lehet a vírus. A beazonosított koronavírus-fertőzötteknél jóval nagyobb a tényleges vírushordozók száma, akik fertőzhetnek. A tömeges fertőzés lelassításához nagyon fontos, hogy az idősek, a diákok, a külföldről hazatérők, és aki teheti, az maradjon otthon, továbbá mindenki tartsa be a szabályokat, az ajánlásokat…

Tovább

MEGVANNAK A BEIRATKOZÁSI DÁTUMOK, ÉRTESÍTIK AZ ÓVODÁKAT, ISKOLÁKAT

MEGVANNAK A BEIRATKOZÁSI DÁTUMOK, ÉRTESÍTIK AZ ÓVODÁKAT, ISKOLÁKAT

Minimális személyi kontaktus mellett valósulnak meg a beiratkozások az óvodákba és általános iskolákba – közölte a köznevelési államtitkár pénteken az M1 aktuális csatornán. Maruzsa Zoltán elmondta: a beiratkozás ütemezésével kapcsolatos döntésről az összes óvodát és általános iskolát még a mai napon értesítik. A szülők e-mailben, illetve telefonon, illetve a KRÉTA rendszeren keresztül tudják majd jelezni gyermekeik beiratkozási szándékát. A nem körzetes óvodákban a beiratkozási időszak április 2-20. között lesz, majd 21-én a körzetes intézmények, hivatalból, automatikusan felveszik az addig máshova nem jelentkezőket – ismertette. Az általános iskolák esetében nagyon hasonló a…

Tovább

“NYÍLT LEVÉL MUNKATÁRSAIMHOZ” – KOLOZSVÁRI ANDREA INTÉZMÉNYVEZETŐ

“NYÍLT LEVÉL MUNKATÁRSAIMHOZ” – KOLOZSVÁRI ANDREA INTÉZMÉNYVEZETŐ

Hetedik éve vagyok a Törökszentmiklósi Óvodai Intézmény vezetője, de még soha nem voltam ennyire biztos abban, hogy egy összetartani képes, szolidáris, konstruktív közösség tagja vagyok. – kezdte Kolozsvári Andrea intézményvezető. “Köszönöm nektek óvónénik, hogy egy hete olyan online oktatási formákat is kipróbáltok, amit eddig még sosem. Online énekeltek, meséltek, verseltek, rajzoltok, kísérleteztek és még tornázni is képesek vagytok.A lehetőségekhez képest tartjátok a kapcsolatot a gyerekekkel, szülőkkel és persze a kötelező, nem kevés adminisztrációt is végzitek. Köszönöm nektek pedagógiai asszisztensek és dajka nénik, hogy minden szabályt betartva, bátran bejártok dolgozni, fertőtleníteni,…

Tovább

CSALÓK PRÓBÁLNAK ANYAGI ELŐNYT SZEREZNI!

CSALÓK PRÓBÁLNAK ANYAGI ELŐNYT SZEREZNI!

Sajnálatos módon Törökszentmiklóson is megjelentek olyan az emberek, akik anyagi előnyt próbálnak szerezni a veszélyhelyzetben. A közterület-felügyelőktől és a rendőröktől érkezett olyan információ miszerint a városban az önkormányzat nevében keresnek fel idős embereket, hogy 10 ezer Ft-ért vállalják a lakás fertőtlenítését. Ennek tanúsítására még valamilyen igazolványt is felmutatnak. Kérjük, hogy ne engedjenek be az otthonukba senkit sem, aki ezzel az ürüggyel keresi meg Önöket, mivel az önkormányzat nem kért fel erre senkit sem. A rendőrök és a közterület-felügyelők a járőrözésük során figyelemmel vannak az un. házalókra és mindent megtesznek annak…

Tovább

FELHÍVÁS A TISZTESSÉGES ÁRKÉPZÉS FONTOSSÁGÁRA

FELHÍVÁS A TISZTESSÉGES ÁRKÉPZÉS FONTOSSÁGÁRA

Törökszentmiklós Városi Önkormányzat polgármestere arra kéri, a város területén árusító kereskedőket, hogy az egyéni haszonszerzési érdekben tanúsított tisztességtelen piaci magatartás és társadalmi szerepvállalás a részükről is elutasításra kerüljön. – olvasható Törökszentmiklós Város facebook oldalán “Felhívjuk a kereskedők figyelmét a tisztességes árképzés fontosságára, védve ezzel a lakossági fogyasztók és a tisztességes kereskedők érdekeit.” – Markót Imre polgármester

Tovább

A KORMÁNY KIJÁRÁSI KORLÁTOZÁST VEZET BE

A KORMÁNY KIJÁRÁSI KORLÁTOZÁST VEZET BE

A kormány március 28-tól kijárási korlátozást vezet be Magyarország egész területére. Lakóhelyünket két héten keresztül csak munkavégzés vagy az alapvető szükségletek ellátása céljából hagyhatjuk el – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök. Az élelmiszerboltok, patikák, piacok és drogériák látogathatók lesznek. Nyilvános helyeken másfél méteres távolságot kell tartani. Az idősebb emberek csak 9 és 12 óra között látogathatják az élelmiszerüzleteket, gyógyszertárakat és piacokat, ebben az időszakban mások ezeket a helyeket nem látogathatják. A Kormány rendelete a kijárási korlátozásról forrás: koronavirus.gov.hu

Tovább

300-RA NŐTT A BEAZONOSÍTOTT KORONAVÍRUS-FERTŐZÖTTEK SZÁMA ÉS 34-RE A GYÓGYULTAKÉ

300-RA NŐTT A BEAZONOSÍTOTT KORONAVÍRUS-FERTŐZÖTTEK SZÁMA ÉS 34-RE A GYÓGYULTAKÉ

Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 300-ra nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Az eddigi 28 főről 34-re nőtt a gyógyultak száma is. A csoportos megbetegedések szakaszában vagyunk, amikor közösségben, személyes érintkezések útján terjed a fertőzés. Magyarországon is már bárhol és bárkiben jelen lehet a vírus. A beazonosított koronavírus-fertőzötteknél jóval nagyobb a tényleges vírushordozók száma, akik fertőzhetnek. A tömeges fertőzés lelassításához nagyon fontos, hogy az idősek, a diákok, a külföldről hazatérők, és aki teheti, az maradjon otthon, továbbá mindenki tartsa be a szabályokat és az ajánlásokat.…

Tovább