A következő nevelési évtől a Bethlen Gábor Református Általános Iskolában és Óvodában megjelenik a robotika, mely egy modern innovatív és sokszínű lehetőség, ami új megközelítést jelent a gyermekinformatika területén és az első lépcsőfok a programozás felé vezető úton.
TovábbSzerző: Sándor
Fennállásának 20. évfordulójához érkezett a Törökszentmiklósi Zanshin Shotokan Karate Egyesület.
A Székács KE nyerte a serdülőcsapatok helyi rangadóját
Serdülő korosztályban mérkőzött meg egymással Törökszentmiklós két kézilabdacsapata. Fej-fej mellett haladtak a csapatok az első félidőben, 30 percnyi játék után a pályaválasztó TKE csapata vezetett egy góllal. A második játékrészben fokozatosan átvette a vezetést a Székács, amit a találkozó végéig nem is engedett ki a kezéből. Törökszentmiklósi KE – Törökszentmiklósi Székács KE 24 – 26 (12 – 11)
TovábbTFC – Vereség Mezőtúrtól
Hiába kezdett jobban, hiába kezdeményezett többet, hiába birtokolta többet a hazai csapat, a 10. percben a vendég Mezőtúr Székely góljával megszerzte a vezetést:
TovábbSzékács KE – nagy vereség Kecskeméten
A 3 hetes bajnoki szünet sem volt elég, hogy pontot szerezzen a Székács Kecskeméten. A találkozón a hazai csapat dominált és gyakorlatilag az első játékrészben eldöntötte a bajnoki pontok sorsát. A félidőben 20-12 volt az állás. A második 30 perc se hozott változást a Szloska csapat játékát illetően, mindössze 7 gólt szereztek ebben az időszakban, ami súlyos vereséghez vezetett. KTE-Piroska szörp – Székács KE 31-19. borítókép forrása: Kesport.hu – Kecskeméti sport & élet facebook
TovábbSajtótájékoztató – Az Országgyűlés két évvel meghosszabbítja a fúrt kutak bejelentési kötelezettségének határidejét
“Nem kell bejelenteni az ásott és fúrott kutakat 2018. december 31-ig” – Boldog István országgyűlési képviselő. Sajtótájékoztató: Az Országgyűlés két évvel meghosszabbítja a fúrt kutak bejelentési kötelezettségének határidejét.
TovábbSerdülő: Törökszentmiklósi KE – Székács KE összefoglaló
TFC – Hazai győzelem Karcag ellen
A megyei bajnokság 14. fordulójában Karcag csapatát fogadta a Törökszentmiklósi FC A Karcag elleni mérkőzés nyögvenyelősre sikeredett, nagy akarás jellemezte a hazaiak játékát, de sok pontatlanság és hiba tarkította azt. Az első félidőben a Héder Attila fejesével szerzett vezetést a TFC a 39. percben. A szünetig már nem változott az eredmény, 1-0-ás hazai vezetésnél cseréltek térfelet a csapatok. Rövid periódusokban már jó játékot láthattak a hazai nézők, majd a 64. percben Nagy Péter gólja már 2-re növelte a hazai csapat előnyét. A 75. percben Szívós szépített
Tovább