Ha szóba kerül a törökszentmiklósi kerékpárút, akkor gyakorlatilag szinte mindenkinek, aki a városban egyszer is közlekedett mostanában (akár más járművel), bevillan néhány vicces, vagy bosszantó sztori..
Ezekről szeretnénk egy kis összeállítást készíteni, mintegy görbe tükröt állítva mindannyiunknak, hiszen mi magunk is valamelyik történet szereplőivé válhattunk.. és válhatunk még.
Na de kezdjük a kedvencekkel:
1. Bercsényi Gimi – EGYMI közötti szakasz
A teljes káosz helye.
Itt nincs határ a bicikliút és a gyalogos járda között. Még talán egy fémkorlát is kevés lenne a gyalogosokat visszaszorítani az ő térfelükre. Ráadásul a renitensek nagy része gyermek, vagy idős, mozgáskorlátozott… Őket pedig csak a legharciasabbak teszik helyre…
2. Szalagházak közötti szakasz
Szintén az egyik legkérdésesebb rész. Közmunkások, biciklit toló idősek, szabálytalanul parkolók, üzletekből figyelmetlenül kirobbanó vásárlók, szerelmes andalgók teszik próbára a kerékpárosok türelmét. Ráadásul a tapasztalatok azt mutatják, még a szakasz akusztikájával is gond van, mert a bicikli csengő hangját gyakorlatilag senki sem hallja… Ha mégis, akkor pedig az előbb említett akusztika a lecsengetett felháborodott hangját erősíti vissza. Sokáig.
3. A Táncsics-Kossuth úti lámpás kereszteződés
Biciklis a gyalogos részen, gyalogos a biciklisek térfelén. Valaki tolja, valaki hajtja. Valaki rohan, valaki totyog.
Biciklisként utálom. Gyalogosként nem érdekel. Autóban ülve jót nevetek.
4. Kossuth út – Vásárhelyi utca közötti szakasz
Ahol mindenki közlekedik, a gyalogos, a motoros, a babakocsis, akár kiskocsival, taligával, bármivel. Biciklivel a legnehezebb. Bukkanókkal nehezítve az amúgy is nehéz terepet, amit a lejtő csak fokoz.
Arra késztetve a gyengébb idegrendszerű kerékpárosokat, hogy a lámpánál bizony egyből a Táncsics útra forduljanak, kikerülve e szörnyű szakaszt. Aminek következtében lehet, már őket fogja valaki nem túl kedves szavakkal illetni… De valamit valamiért. 🙂
5. A top ötbe pedig még az IKK-ig terjedő részt említeném meg, ahol a két keréken közlekedők már-már veszélyes manőverekkel igyekeznek megtalálni a padkák azon szakaszát, ami a legközelebb esik a föld felé.
Ha valahol pocsolya (mert valahol mindig megáll a víz, akár volt eső, akár nem) van, akkor akár vállalva azt a veszélyt is, hogy néhány másodpercig a szembejövő sávban közlekedünk. És néha bizony alig sikerül elkerülni a frontális találkozást… De egy-egy bocsánatkérő, kedves mosoly legtöbbször feloldja a szembe jövő morcos arcot. 🙂
Emellett mellékszakaszként, és külön díjasokként említhetnénk még a Hunyadi utcánál való oldalváltást. Ami választás elő állítja a közlekedőket: átkeljünk-e, akár több perces várakozás után a zebrán, vagy legyünk merészek és szabálytalanok, és menjünk tovább egyenesen, a hepehupás pici járdán, ha pl. pont a Csikós Józsefre szeretnénk lefordulni…
Ha a szabályokat követve átkelünk a Kossuth út másik térfelére, akkor viszonylag gond nélkül gurulhatunk végig, egészen a körforgalomig. Persze, akad néhány problémás gyalogos is, de valahogy elenyésző számban a városközponthoz képest. Ami esetleg még gond lehet, az a szabályos, zebrás kereszteződések hiánya, hiszen a Hunyadi úttól kezdve csupán 2 ilyennel találkozhatunk.
És gyorsan említsük meg az ellentétes irányt is: a Mezőtúr felé tartó keskeny kis bicikliutacskát, a Spar mellett elkanyarodva.
Szerintem ezt a szakaszt használjuk legkevesebbszer. Göröngyös, ágas-bogas fák alatt vezet az utunk, és ha egy eltévedt gyalogos keveredik elénk, biztos, hogy le kell szállni a bicikliről, mert kikerülni lehetetlen. Ő pedig nyilván nem fog félre állni… 😉 Plusz van egy rövidke szakasz, ahol szinte életveszélyes a száguldó kamionok mellett menni. Főleg, az alattomos módon megbújó nagyobb köveken, amik rendszerint megdobják cangánkat, megadva a napi adrenalin adagunkat.
És van néhány szakaszhoz nem köthető, mindenhol előforduló eset, amik szintén csak borzolják kedélyeinket.
A trécselő ember fogalma
Legyünk igazságosak: legtöbbször velünk, nőkkel fordul elő, hogy egy-egy szaftosabb pletyka, egy kedves ismerős kedvéért bárhol, bármikor képesek vagyunk belefeledkezni a beszélgetésbe. De próbáljunk meg időben észbe kapni, és másokat nem zavarva folytatni diskurzusunkat. Hiszen kinek hiányoznak a rosszalló tekintetek, a csengetések, a keresetlen szavak?
A biciklit cammogva toló
Idegesítő forma. Mert lassú, mindig középen teszi, így még biztonsággal ki sem kerülhetjük. És mert azt sem tudjuk sokan, hogy szabályosan teszi-e, így rászólni nem merünk…
Pofátlanul parkoló
Aki ott teszi le a járművét, ahol éppen gondolja. Hogy mi, és hova lóg, mennyire van útban, igen keveset számít neki. Gonosz énünk ilyenkor elképzeli, hogy harcművészeket meghazudtoló rúgással áthelyezzük, vagy kerékbilincset adunk rá.
És bizony nem mindig jó, ha nyitott szemmel járunk, akarom mondani, gurulunk.. Mert könnyen találkozhatunk bicikliülésen szopó kisgyerekkel, dolgát végző emberekkel, kőműves dekoltázsokkal, cicanaci ellenpéldákkal, és egyéb kisvárosban fellelhető látnivalókkal.
Egy szó, mint száz: figyeljünk, mikor kell, hunyjunk szemet, ha valamit nem szeretnénk látni.
Hiszen a kivitelezésen már változtatni nem tudunk, és nem is a mi dolgunk.
De azon, hogy miképp közlekedünk a kerékpárúton, vagy épp a gyalogos járdán, rajtunk, törökszentmiklósiakon múlik. Bőrszíntől, kortól, nemtől, és közlekedési eszköztől függetlenül!
Próbáljunk mi is figyelni magunkra, másokra, és ha már mi is hibát vétettünk, próbáljuk egy kedves mosollyal korrigálni, és máskor jobban figyelni. 🙂
Ha nektek is vannak hasonló vicces élményeitek, képeitek, osszátok meg velünk nyugodtan kommentben!
Cikkünk végén pedig kívánunk mindenkinek biztonságos, figyelmes közlekedést! 😉
K.K.
