VONULNI AKARTAK, DE NEM ENGEDTÉK


Hirdetés



Az elmúlt héten törökszentmiklósi események kapcsán volt hangos az országos média. Egy 22 éves törökszentmiklósi lakos először a Dreher sörözőnél (Piroskánál) ütött meg egy fiatalt előzmények nélkül 2019. április 5-én (az áldozat súlyos sérülést szenvedett), majd 2019. május 3-án egy dohányboltban ütött le két embert csak úgy, melyről egy biztonsági kamera által rögzített felvétel is kikerült a világhálóra.

Mind a két esetben a rendőrök elfogták, de az ügyészség szabadlábra helyezte, mely heves felháborodást váltott ki a miklósi lakosságban. 

forrás: Szolnok TV

Markót Imre Törökszentmiklós Város polgármestere közleményben reagált a történtekre 2019. május 7-én.

forrás: t1tv

Fejes Tibor a  legaktívabb független önkormányzati képviselő is számos facebook posztban reagált az eseményekre.





Május 8-án Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke jelentette be, hogy május 21-én erődemonstrációt tart a Mi Hazánk Mozgalom és a Betyársereg (valamint szövetségeseik) Törökszentmiklóson.
Ez sokaknál kiverte a biztosítékot városunkban, sorra jöttek a nyilatkoztak, nyílt levelek, telefonhívások.
Megszólaltak a roma vezetők is.
forrás: t1tv

Sorra kerültek megosztásra a lebeszélő facebook-bejegyzések




Egységesen állt ki roma és nem roma a vonulás ellen. Markót Imre Törökszentmiklós Város polgármestere a Roma Közösségi Házban 


Ezután már nem A. Alex tetteivel voltak elfoglalva a közösségi oldalak különböző csoportjai, hanem a vonulás bejelentésével és az ezt körülölelő hisztériával.
Május 10-én a Szolnoki Járásbíróság a gyanúsított bűnügyi felügyeletéről döntött volna, a gyanúsított viszont nem jelent meg. Az intézkedő rendőrök elől elszökött egy lopott autóval, ami Karcagig vitte, majd ott tovább próbálkozott a meneküléssel, de elfogták és a bíróság elrendelte előzetes letartóztatását.
Ezzel az eset megoldódni látszik, de még mindig ott lóg a levegőben a vonulási szándék a Mi Hazánk Mozgalom és a Betyársereg részéről, ami nem lankadt a napokban sem. 

Ekkor jött a fordulat.

A Törökszentmiklósi Rendőrkapitányság 2019. május 12-én kiadott határozat értelmében megtiltja a tervezett gyűlést!

A határozat hosszan indokolja a döntést, amit itt lehet olvasni.

Bízunk benne, hogy ezek után megnyugodnak a kedélyek városunkban és visszatér az élet a rendes kerékvágásba.

kiemelt kép: Szigetváry Zsolt, MTI


E-mail